Kedves Laci! Sosem gondoltam volna, hogy az enyém lesz az első komment. Most olvastam végig az eddigi írásaidat és nagy igazságok fogalmazódnak meg bennük. Nem kell egyetérteni veled, pláne nem mindenben, de olyan, az életet, legfőképpen az életminőséget meghatározó alapvető kérdéseket boncolgatsz, amikkel szerintem nagyon sokan szembesülnek nap mint nap, csak nem beszélnek róluk.
Az ember azonosítja magát saját szenvedéstörténetével, saját külön bejáratú passiót teremt, amiről nem beszél, megtartja magának, és elvárja érte a világ tiszteletét. A világ azonban a legkisebb érdeklődést sem tanúsítja a szenvedő egyén és problémái iránt és már meg is van az alapkonfliktus.
Nagyon igaz amit a negatív és a pozitív hozzáállásról írtál, az ember önnön valóságában nem tartozik egyik véglethez sem, a kettő közötti skálán helyezkedik el valahol. Hogy hol az attól is függ, hogy éppen milyen hatások érték. A boldog ember fürdik a boldogságban, élvezi minden pillanatát, próbálja elérni, hogy ez az állapot minél tovább fennmaradjon , és a lehető legritkább esetben kezd el írni róla. A bánat, a fájdalom, a mélypont nyomorúsága már más történet. Az ember fogódzót keres, vagy próbál kialakítani magának. Az írásba menekül, igyekszik rendet teremteni leginkább önmagában, de önmaga körül is. Szavakba önti gondolatait. Versben, vagy prózában mindegy. A negatív ezáltal rögzül, fennmarad, míg mindaz, ami pozitív, a boldogság eufórikus érzése emlékké szelídül.
A váza hasonlat nagyon tetszett, mindaz amit jelképez már nem annyira. Zuhanás, becsapódás, mélypont és a mélyponton a választás kényszere, valóban szemléletes gondolati keret ez. Valószínűleg igaz is. Nekem valamiért mégsem a zuhanás jut az eszembe, sokkal inkább a keretekkel folytatott folyamatos küzdelem. Azt írtad egy helyen nagyon találóan, hogy "lehet átkozni Istent vagy sorsot, amely megfosztott minket egy csomó lehetőségtől, és adott keretek közé szorította a létezésünket, míg másoknak sokkal több lehetőséget adott". Ezek a keretek valójában az élet valódi korlátai. Az önmegváltásra törekvő ember ezeknek a kereteknek a kitágítására törekszik. Pontosítok. A kapott keretek ledöntésével és új, általunk meghatározott keretek felállításával tehetünk a legtöbbet saját magunkért. Mert keretekre szükségünk van, senkinek sem tenne jót, ha korlátlanul kielégíthetné legkülönfélébb szükségleteit és maradéktalanul kiszolgálhatná az ízlését.
A legtöbb esetben azonban erről szó sincs, sőt mindenki a "saját pöcegödrében lubickol" és keresi a kiutat, vagy küzd azokkal a keretekkel, amiket az élet, vagy a sors számára kijelölt és véglegesnek is szánt. A keretek ledöntése és újak kijelölése azonban fárasztó és sajnos hosszadalmas folyamat. Fájdalmakkal jár, amiken olykor-olykor átszűrődik az öröm és egy jobb jövő ígérete.
pszichomacska · http://knowyourself.blog.hu/ 2015.06.12. 16:14:47
Bejegyzés: Negatív vs. pozitív - Negatív vagyok-e?
Kir.Sanyi 2015.06.03. 16:26:54
Az ember azonosítja magát saját szenvedéstörténetével, saját külön bejáratú passiót teremt, amiről nem beszél, megtartja magának, és elvárja érte a világ tiszteletét. A világ azonban a legkisebb érdeklődést sem tanúsítja a szenvedő egyén és problémái iránt és már meg is van az alapkonfliktus.
Nagyon igaz amit a negatív és a pozitív hozzáállásról írtál, az ember önnön valóságában nem tartozik egyik véglethez sem, a kettő közötti skálán helyezkedik el valahol. Hogy hol az attól is függ, hogy éppen milyen hatások érték. A boldog ember fürdik a boldogságban, élvezi minden pillanatát, próbálja elérni, hogy ez az állapot minél tovább fennmaradjon , és a lehető legritkább esetben kezd el írni róla. A bánat, a fájdalom, a mélypont nyomorúsága már más történet. Az ember fogódzót keres, vagy próbál kialakítani magának. Az írásba menekül, igyekszik rendet teremteni leginkább önmagában, de önmaga körül is. Szavakba önti gondolatait. Versben, vagy prózában mindegy. A negatív ezáltal rögzül, fennmarad, míg mindaz, ami pozitív, a boldogság eufórikus érzése emlékké szelídül.
A váza hasonlat nagyon tetszett, mindaz amit jelképez már nem annyira. Zuhanás, becsapódás, mélypont és a mélyponton a választás kényszere, valóban szemléletes gondolati keret ez. Valószínűleg igaz is. Nekem valamiért mégsem a zuhanás jut az eszembe, sokkal inkább a keretekkel folytatott folyamatos küzdelem. Azt írtad egy helyen nagyon találóan, hogy "lehet átkozni Istent vagy sorsot, amely megfosztott minket egy csomó lehetőségtől, és adott keretek közé szorította a létezésünket, míg másoknak sokkal több lehetőséget adott". Ezek a keretek valójában az élet valódi korlátai. Az önmegváltásra törekvő ember ezeknek a kereteknek a kitágítására törekszik. Pontosítok. A kapott keretek ledöntésével és új, általunk meghatározott keretek felállításával tehetünk a legtöbbet saját magunkért. Mert keretekre szükségünk van, senkinek sem tenne jót, ha korlátlanul kielégíthetné legkülönfélébb szükségleteit és maradéktalanul kiszolgálhatná az ízlését.
A legtöbb esetben azonban erről szó sincs, sőt mindenki a "saját pöcegödrében lubickol" és keresi a kiutat, vagy küzd azokkal a keretekkel, amiket az élet, vagy a sors számára kijelölt és véglegesnek is szánt. A keretek ledöntése és újak kijelölése azonban fárasztó és sajnos hosszadalmas folyamat. Fájdalmakkal jár, amiken olykor-olykor átszűrődik az öröm és egy jobb jövő ígérete.
Bejegyzés: Negatív vs. pozitív - Negatív vagyok-e?
pszichomacska · http://knowyourself.blog.hu/ 2015.05.13. 09:21:11
Bejegyzés: A zuhanás, a mélypont és a szenvedés állhatatossága